Az utazásunk során az autónkat nem csak alulról érhetik sérülések, hanem bármely más irányból is, például a kavicsfelverődések nagyon komoly kárt tudnak okozni a szélvédőben. A szélvédő sérülése az egyik leggyakoribb eset, hiszen az autóüveg igencsak sérülékeny része a járműveknek. Leggyakrabban a felpattanó kavicsok okoznak tipikus sérüléseket, azonban ezek javítása a legtöbb esetben megoldható és rutinmunkának számít. A szélvédő javítás budapesten történő szolgáltatás során a szélvédő minden meghibásodását pillanatokon belül orvosolni lehet. A felpattanó kavicsok okozta meghibásodás közül leggyakrabban előforduló törés a kagylós törés, ahol a középen lévő lyukat körül veszik a kör alakú repedések. Ez a típusú szélvédő javítás budapest területen egyszerűen és hatékonyan megoldható.
Egy másik sérülési típus a csillag alakú törés, ebben az esetben egy sérülési pontból több irányba kifutó repedések törik meg az üveget, ennek javíthatósága már nagyobb gyakorlatot kíván. Amikor kombinált törésről beszélünk, akkor ez a kagylós törés és a csillag törés jellemzőit foglalja magába. A kombinált típusú törés esetében a szélvédő javítás budapest területén szintén megoldható, viszont egy kicsivel komplexebb munkafolyamatot igényel. A szélvédő pontosan olyan lényeges biztonsági eleme a járműnek, mint a megfelelő állapotú gumik, ezért nem szabad kockáztatni, ha meghibásodás történt, akkor mindenképpen megfelelő szakember segítségét kell kérni. A saját biztonságunk és az autónk védelem érdekében ne kezdjünk otthoni szélvédőjavításba.